XXIII. Fénylő bogarak!
Ha döfködni kezd a köd:
véd-e a páncél?
XXIV. A dér még késik,
de hűvös a hajnali
szél. Szállok vele --
XXV. Csak holló krákog.
Csörren a szarka. A nyár
zenéje meghalt.
XXVI. Novemberi szél
vetkőzteti a fákat.
Fáznak az álmok.
XXVII. Dér csipkézte fák.
Halott bogár a fű közt.
Fönn még kék az ég.
XXVIII. A dér alatt a
fákon szunnyad az álom.
S tán a halálom.
XXIX. A függöny hamván
dér csillan át. Alatta
haldoklik a rét.
XXX. Nincs már virág sem.
Száraz a barna avar.
Tél már ez az ősz.
XXXI. A tél sóhajtott,
és meghalt minden virág.
Csak szerelmünk él.
XXXII. Kis szürke rügyek.
Fénylő tavasz színei
szunnyadnak bennük.
XXXIII. Kicsi őszapó
jeges ágon, álmodsz-e
bimbózó tavaszt?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Kedves Anakreon, ahogy olvasom a haikukat, mindig az jut eszembe, milyen zene van ezekben a szűkre szabott sorokban. Csak gratulálni tudok, és persze még valami fontosat is mondanék: várom a tavaszi haikukat is! Lesznek ugye?
VálaszTörlés